–
koztereklogo-80x80

Elhelyezkedés: Székelyudvarhely 

Terület: 307 négyzetméter

Dátum: 2017  

Megbízó: Kaufland Románia 

Generál tervező: EGT LANDSCAPE  

Kivitelező: EGT LANDSCAPE

before

Előtte

Jelen esetben egy, a Kaufland áruház közvetlen szomszédságában elhelyezkedő kihasználatlan zöld terület benépesítésére, játszótérré alakítására kaptunk felkérést.

Bár a terület az áruházhoz tartozik, ugyanúgy közhasználatnak van kitéve akárcsak egy, például a városközpontban elhelyezkedő játszótér.

A helyszínnek előzőleg nem volt különösebb funkció tulajdonítva, elhanyagoltságán csak az ott növekedő facsemeték lendítettek egy keveset. Határait az áruház épülete, annak parkolója és egy gyalogos út képezte.

Utána

A kivitelezés

A tervezés során célunk volt, hogy a helyszíni szempontokat figyelembe véve egy egyedi, szabványoknak megfelelő, kiváló minőséget képviselő játszóteret hozzunk létre. Lelkesen vágtunk bele a kihívásba : a burkolatok, játszóelemek valamint a köztéri bútorzat megtervezése és elhelyezése bizonyos korlátokba ütközött, ugyanis a fák, a helyszín kis méretéhez képest viszonylag nagy létszámban adottak voltak, eltávolításuk pedig nem volt indokolt. Arra törekedtünk, hogy a játszótér egyszerűen megközelíthető, ugyanakkor átlátható legyen és élményszerű időtöltést biztosítson. Mindemellett figyelembe kellett vennünk a játszótéri berendezés használatához szükséges térigényt és hogy a fennmaradó játékfelület összefüggő és amennyire a terület mérete engedi, tágas legyen.

Az ütéscsillapító felületek alkalmazása alapkritérium volt  (homok, gyöngykavics, fakéreg, gumi),  növények tekintetében pedig az alacsony fenntartást igénylő, szívós, ugyanakkor szín és formagazdagságot bemutató fajtákat használtunk.

A korábban funkció nélküli helyszín egy barátságos, bensőséges, lombkoronával árnyékolt oázisszerű játszótérré alakult, ahol a gyerekek és kísérőik vásárlás előtt és közben egyaránt kikapcsolódhatnak és megpihenhetnek.

“Talpraesett, dolgos, következetes, kedves és komoly emberek, akik a legmagassabb szinten kivitelezik elgondolásainkat, elgondolásukat. Gratula nekik!”

— Lőrinczi Enikő

"Nagyszerű tervezők, nagyszerű csapat, kiváló munka és eredmény! Köszönjük szépen "

— Biró Szidónia

"Az EGT Landscape munkatársainak hozzáállásán látszik, érződik hogy szeretik, amit csinálnak, és nem csak terveznek, hanem profin is kiviteleznek. Nem félnek összesározni a kezüket sem. Amikor nekifogtunk az inkubátorház kertjének megszépítéséhez, reméltük, hogy szuper lesz a végeredmény. De azt, hogy ilyen szépet ki lehet hozni ebből a bokor és gazgyűjteményből... hát azt pont nem. Szívünk csücske volt ez a projekt, és azóta az EGT is!"

— Szakács-Paál István, Harghita Business Center

"A csodára várva... Az EGT Landscape fiatal és dinamikus csapatában a csoda besétált az udvarunkba. Szó szerint. Dimbes-dombos, agyagos és sáros udvarunkat tündérkertté alakították. Szakmaiságuk már az első találkozás alkalmával nyilvánvaló volt, hisz az általunk megadott információkból, képekből és virágválasztásokból olyan tervet készítettek, amibe minden benne volt. Az is, amit mi nem tudtunk volna szavakba önteni. A kivitelezés során összehangolt csapatmunkát és sok odafigyelést tapasztaltunk, aminek a végeredménye az a hely lett, ahonnan gyerek és felnőtt egyaránt nehezen jön be a házba. A profizmusuk nem a csak a kivitelezés során, hanem az utókövetésben, utómunkákban is meglátszott. Profi csapat, kiváló eredményekkel. Köszönjük! Pálfi család"

— Pálfi család

Az EGT Landscape csapatával több éve működünk együtt a napköziudvar kialakításában és fenntartásában. A tájépítészti terv megvalósítása az elmúlt években több ütemben, szoros együttműködésben történt. A közös munka során gyermekközpontú és átgondolt megoldások születtek, amelyek jól lleszkednek az intézményi környezethez. Az EGT Landscape olyan szakmai partner, akire hosszú távon is nyugodt szívvel lehet számítani.

— Eszterlánc Napköziotthon, Székelyudvarhely

A családi házunk kertjének tervezése és kivitelezése során az EGT Landscape csapatával végig szoros együttműködésben dolgoztunk. A megvalósult kertünk a tervből született, kisebb változtatásokkal, mert természetesen voltak olyan helyzetek, amik spontán megoldásokat kértek, és az ilyen helyzetek megoldásai a csapat tagjainak a gyors és kiváló hozzáállását dicsérik. Külön szeretném kiemelni a csapat női tagjait, akik szakmailag felkészültek voltak, részletes tájékoztatást adtak, hasznos és gyakorlatias tanácsokkal láttak el. A munkájukon és hozzáállásukon egyértelműen érződött a szakmaiság és az elhivatottság. Ma is az EGT Landscape-et választanánk.

— Ádám család, Kolozsvár

Átgondolt tervezés, precíz kivitelezés és korrekt együttműködés. Az EGT Landscape munkáját nyugodt szívvel ajánljuk.

— Deak Ferenc – Homoródfürdő

Az EGT csapattal öröm volt együtt dolgozni: végig szakmailag felkészülten, figyelmesen és megoldásorientáltan vezették a projektet. Kifejezetten erősek a koncepcióalkotásban, ötleteik kreatívak, ugyanakkor a helyszíni adottságokhoz és a megrendelő igényeihez is reálisan illeszkednek. A tervek a gyakorlatban is jól működnek, a megvalósítás során pedig következetesen jelen vannak. A kivitelezés pontosan és magas minőségben valósult meg, a tervek a gyakorlatban is maradéktalanul beváltak. Külön értéket jelent számomra, hogy a projekt lezárása után is elérhetők maradtak: a kert fenntartásában, karbantartásában folyamatos támogatást nyújtanak. Annak ellenére, hogy láthatóan leterheltek, a projekt ideje alatt végig teljes figyelemmel fordultak felém mint megrendelő felé.

— Komoroczy család – Székelyudvarhely

Szívből ajánljuk ezt a kertépitő céget! A kert tervezésétől a kivitelezésen át egészen az utókövetésig minden lépésnél maximális profizmussal találkoztunk. Már a tervezési fázisban is figyelmesen meghallgatták az igényeinket, kreatív és praktikus ötletekkel egészítették ki az elképzeléseinket, így egy igazán harmonikus, jól használható kert született. A kivitelezési fázisban felmerült változásokat is türelmesen véghez vitték, a munkaterület mindig rendezett volt, a részletekre is odafigyeltek. Látszik, hogy nemcsak „megcsinálják” a kertet, hanem szívvel-lélekkel dolgoznak rajta. Külön kiemelnénk az utókövetést: a munka befejezése után sem tűntek el, hasznos tanácsokat adnak mindig a növények gondozásához, és bármilyen kérdés esetén készségesen segítenek. Megbízható, hozzáértő és lelkiismeretes csapat ‒ bátran ajánljuk mindenkinek, aki hosszú távon is szép és élhető kertet szeretne, összhangban a természettel és a házzal.

— Harmath család – Oklánd, Kovászna megye

Az EGT Landscape csapatával való együttműködés már a tervezési fázisban pozitív élmény volt. A konzultációk során figyelmesen végighallgatták az elképzeléseinket, ugyanakkor szakmailag megalapozott javaslatokat tettek, amelyek sokat finomítottak az eredeti ötleteinken. A kivitelezés során ugyanez a precizitás és szervezettség jellemezte a munkát. A folyamat végig kiszámítható volt, a kommunikáció korrekt és folyamatos. Örülünk, hogy egy kézben volt a tervezés és a kivitelezés is.

— Udvar Emese – Zöldliget lakópark, Székelyudvarhely

Az EGT csapatának egyedisége a szakmaiságon túl, a projektek empatikus megközelítése. A tárgyalások alkalmával érzed azt, hogy a kivitelező azt akarja, hogy ez nekem/neked jó legyen. Egy építkezési projektben csak a számok, minőség, határidők kellene fontosak legyenek. Az EGT-vel van egy többletérzésed! Velük azt érzed, hogy gondolkodnak helyetted is. Nekem ez sokat jelentett, igaz erre neked, mint megrendelőnek is nyitottnak kell lenned: ez egy jó társasjáték. Nekem ez bejött! Az EGT csapatát csak ajánlani tudom!

— Ilyés Ferenc – Székelyudvarhely

Kertészetből van több is, mégis az EGT Landscape csapatával különösen könnyű együtt dolgozni. Nem csak elvégzik a feladatot. Időt szánnak ránk. Türelmesen mesélnek a növényekről, elmagyarázzák, mit miért javasolnak. Azt érezzük, hogy nem egy letudandó kérés vagyunk számukra, hanem valóban meg akarják érteni az igényeinket. Sokszor kicsit a mi bőrünkbe bújva gondolkodnak. A TEDxUdvarhely eseményeknél ez különösen sokat jelentett. A közös munka mindig gördülékeny. Gyakorlatiasak, nem ijednek meg a kemény munkától, és rugalmasan állnak hozzánk. Annyira jó a viszony, hogy a HBC csapata már a karácsonyfát is tőlük veszi. Otthonra is.

— Berkeczi Zsolt – Hargita Buisness Center